Míg a M.I.-nek eddig is számos felhasználási módja volt a keresési motoroktól, a COVID diagnózisig, a fordítóprogramoktól az ételrendelésig, addig az M.I művészet alapvetően alakítja át azt, hogy mit jelent embernek lenni. Éppen a művészeti színtérben való megjelenés mutatja fel azt, hogy valami alapvető és nagyon mély átalakulás zajlik, amely az ember ontológiai mélystruktúráját is áthatja. Vajon a mesterséges intelligencia alapú művészet egy dehumanizációs gyakorlat, vagy egy poszthumán kiterjesztett természetkulturális állapot lehetőségét rejti magában, amelyben túl tudunk lépni antropocentrikus és fajista alapvetéseinken? Vajon amikor a számítógépen lejegyzem ezeket a szavakat, vajon nem hibridizálódok én is a számítógépemmel, vagy amikor a képeket a kiállításon szereplő művészek különböző szerkesztő programokkal és a számítógépen átdolgozzák nem válnak olyan kíborg entitásokká, amely egyszerre organikus és párhuzamosan visszavonhatatlanul és végtelenül technológiai is?
fotó: Lengyel Judit
Talán a legkülönösebb aspektus a M.I. művészet kapcsán az, hogy egy eddig kizárólagosan az ember helyének számító, és teljes mértékben emberi szférára nyomul be ez az új technológia. Az olyan deep learningre képes új M.I. applikációk, mint a Dall-E, vagy a Midjourney könnyű és sokrétű használatán keresztül alapvető dilemmák elé állítja a kortárs esztétákat és filozófusokat a művészet megváltozott funkcionalitásával és szerepével kapcsolatban.
A Valós és mesterséges identitások című tárlat egyszerre a kortárs poszthumán kultúrakutatás alapvető kérdéseit fogalmazza meg, miközben a különböző portrékon keresztül szembenézhetünk azzal, hogy a megváltozott technológiai és ökológiai körülmények között, mit is jelent embernek lenni. És ami szembenéz velünk az a gépi kreativitás és a technológiai esztétika olyan újszerű feltűnései, amelyek mélyen átjárják az olyan kortárs ember-fogalmakat, mint a különböző poszthumanizmusok, új materializmusok vagy feminizmusok. Arra mutat rá a tárlat, hogy az antropocén korban és a kortárs poszthumán technológiai átalakulás folyamán át kell értékelnünk a művészetről, a kreativitásról szóló nézeteinket.
fotó: Janik Zoltán
A nyílt pályázaton kiválasztott magyar alkotók – köztük Bodócs Szelina, Gőbölyös Luca és Tombor Zoltán – különböző technikákkal reflektálnak az identitás ábrázolásának kérdéseire és az AI alkotásban betöltött szerepére.
Miközben radikálisan átformálja a művészetről, és különösen a művészi individuumról szóló alapvetően antropocentrikus és fajista nézeteinket, a M.I. művészet egy szélesebb technológiai változás és poszthumanizációs folyamat részét is képezi. A képek és a másolatok, a technológia és a kapitalizmus összefonódásának és problematikájának felvetése végig kísérte a 20 századot, elég Benjaminra, Debord-ra vagy Baudrillard-ra gondolnunk.
Azonban a mesterséges intelligencia egy olyan új minőséget jelent, amely egy új ontológiáért és esztétikaelméletért kiált. A mesterséges intelligencia alapú művészetre az áttechnicizált környezet, egy egyre mesterségesebbé váló természet kulturális megnyilvánulásaként tekintünk, amely hibridizálja a művészetről alkotott megszokott fogalmainkat, kiindulópontjainkat és gyakorlatainkat. Ezen újszerű, poszthumanisztikus mechanoszféra kulturális gyakorlataként tűnik fel az MI-művészet során, amelyre egy új technofil esztétikai megközelítésen keresztül kell tekintenünk.
fotó: Kuttner Ádám
A kiterjedt komplex technológia önmagát tárja fel a M.I. alapú képeken. Ez egy olyan identitás-változás, egyszerre de-és poszthumanizációs eljárás, amelyre a tárlat számos képe reflektál. Azonban a művészi gyakorlat már többé nem a miénk: legalább annyira autopoiétikus, mint poiétikus. Enlivenment című, experimentális ökoesztétikai munkájában Andreas Weber amellett érvel, hogy az antropocén művészetnek új perspektívát kell felkínálnia az ember és az áttechnicizált természet viszonyrendszerében. Mi van akkor, ha úgy juthatunk közelebb az antropocén megváltozott technoszférájához, ha engedjük hatni a mesterséges intelligenciát és engedjük, hogy ez a technológiai hiper-mesterségesség átjárja és átírja a különböző portrékat és művészeti gyakorlatainkat. Erich Hörl egy fontos szövegében arra hívja fel a figyelmet, hogy a körülöttünk kirajzolódó techoszférát csak egy a technológiai valóságtól nem megrettenő nyelvjáték vagy diskurzus közelítheti meg, amely elkerüli a filozófiai és esztétikai gondolkodást túl sokáig meghatározó technofób előítéleteket. Engednünk kell a mesterségesség és a technológia ölelésének, egészen közel kell engednünk a minket szféraként körülvevő technológiai létezést, engedni az eltorzulást, módosulást, hibridizációt, átváltozást, metamorfózisokat és furcsa poszthumanisztikus kibomlásokat.
fotó: Kuttner Ádám
A mechanoszféra természetkulturális gyakorlatait tematizáló antropocén esztétikának fel kell oldania a humánum és a természet közötti modern elkülönítést. Mindezért a M.I. művészet kellően nyitott befogadásához egy alapvetően posztantropocentrikus perspektívára van szükség. Az emberi önhittség és az antropocentrikus kizárási mechanizmusok egyik utolsó bástyája, a kreativitás van a technológia és a mechanoszféra által dekonstruálva.
Alapvetően egy poszthumán perspektíván keresztül vagyunk képesek az antropocén kor mechanoszférájának önfelfedő techno-poézisét valódi komplexitásában értelmezni. Túl kell lépni az M.I. kapcsán sajnálatos módon továbbra is fennálló antropocentrikus és bináris struktúrákban való gondolkodáson. Joanna Zylinska nagyhatású AI Art című kötetét azzal indítja, hogy deklarálja, hogy a számítógéppel gyártott különböző kreatív artifaktumok és digitális objektumok szószerint feltöltik, és már-már elektronikusan hatják át jelenünket.
fotó: Nagy Péter
A 21. század során egyre inkább a különböző poszthumán entitások és kiborgok részét fogják képezni a mindennapi valóságnak. Az M.I. kapcsán több szerző is fontosnak tartja, hogy egy olyan filozófiai és etikai perspektíván keresztül vizsgáljuk, amely nyitott és elfogadó a különböző poszthumán egyedekre, robotokra, kiborgokra, technológiai kimérákra és természetkulturális hibridekre. Az önszervező, egyre kiterjedtebb technológiai környezet, a mechanoszféra is elképzelhető ezen több-mint emberi létezők hibrid hálózataként vagy szférikus összefonódásaként.A Valós és mesterséges identitások különböző portréi a technológiai átmenet kérdéseit szegezik felénk. A különböző alkotások és portrék azt mutatják fel, hogy a mesterségesség elkülöníthetetlen a mindennapi valósgától. A kortárs technológiákon keresztül még a portrékban is a mechanoszféra tárja fel önmagát egy sajátos technokreativitáson keresztül. El kell gondolkodnunk azon, hogy ha a technológia a művészetet tovább lendíti új horizontok felé, akkor milyen fogalmakon és milyen kultúratudományos kontextusokon keresztül közelíthetjük meg.
fotó: Gál Boglárka
Mindez a művészet kapcsán azt jelenti, hogy az M.I. művek az individuális aura és a konkrét objektum és a specifikus, pontosan meghatározott lokáció nélkül szférikus módon telíthetik a valóságot. A deszubjektivizáció és a dezantropomorfizáció azt jelenti, hogy az M.I. művek kapcsán egyre értelmetlenebbé és problematikusabbá válik a konkrét alkotásokról való beszéd. Sokkal inkább techno- vagy mechano-szférikusan kiterjedő burjánzó alkotásokról van szó, amelyek új filozófiai perspektívákért kiáltanak. Mesterséges, technológiai alapú komplex ökológia vesz bennünket körül a 21. században, amelynek az M.I. alkotások is szerves részét fogják alkotni. A lineáris, szűk ökológia perspektívájába befogadni sem képes a technológiai környezet komplexitását, valamint az antropocén sokrétű hatásmechanizmusait. A túlságosan technológia- és termelésellenes megközelítésmódok nem számolnak azzal, hogy a technológia, mint létmód, maga is létfeltáró jelleggel bír. Engednünk kell, hogy az M.I. művészeten keresztül a technoszféra tárja fel magát. Ha képesek vagyunk egy szenzuális, érző, komplex technoszférikus megközelítésre az M.I. kapcsán, akkor eljuthatunk oda, hogy levetkőzvén antropocentrikus előítéleteinket valóban erőteljes és mély érzelmeket, -akár autentikus művészi áhitatot-, érezhessünk a mesterséges intelligencia által generált alkotások kapcsán.
fotó: Oláh Gergely Máté
Mindemellett a Valós és mesterséges identitások alkotásai értelmezhetőek olyan poszthumán áttörésként, amely az ember fogalmát árnyalják. Egyes alkotásokban a Haraway-i kiborg állapot tűnik fel, míg mások a megváltozott ökológiai állapot vagy a cthulucén elbizonytalanítását juttatják eszünkbe.
Azonban a tárlaton szereplő képek egy esszencializáló és hierarchikus, antropocentrikus ember-fogalom helyett hol a kritikai poszthumanizmus a kritikai elméletben és a különböző modernizmusokban nyugvó kiterjedő és megnyíló víziót mutatnak fel, máskor egészen a távoli jövő technológiai átalakulását vizionálják a spekulatív poszthumanizmus jegyében. Az M.I. alapú művészet a valódi poszthumán vagy nonhumán fordulat egyik fontos alappontja, hiszen alapvetően kérdőjelezi meg az ember önmagáról, valamint a művészet lényegéről alkotott alapvetően antropocentrikus nézeteit. A M.I. művészet erodálhatja az ember ontológiai biztonságérzetét, valamint az antropocentrikus és humanista emberkép alapstruktúráit dekonstrálhatja. Azért is figyelemreméltó jelenség az M.I. művészet a poszthumanizmus számára, mert megrázza és elbizonytalanítja az emberek mélyen ülő antropocentrikus perspektíváját és nézetét a világról. Az antropocentrizmus és a valóság modern bináris felosztása, a Nagy Választóvonalak alkalmazása magyarázza azt is, hogy miért értékelik az M.I. alapú művészetet kevésbé az emberek. Ez az antropocentrikus, leegyszerűsítő perspektíva nem csak az M.I. értelmezése kapcsán jelenthet korlátokat, hanem az antropocén és az ökológiai válságot meghatározó mechanoszféra megértése kapcsán is zsákutcát jelenthet.
fotó: Gál Boglárka
A Valós és mesterséges identitások tárlaton szereplő alkotások megnyitják az ember fogalmáról szóló diskurzust a művészet és kortárs esztétikai elméletek irányába, miközben a látogatókat is diskurzusba vonják, azonban ennek a párbeszédnek többé nem csak ember és ember képezi részét, hanem a különböző technológiák, a mesterséges intelligencia és az emberen túli természeti létezők. Az ember alakjának és a portréfotográfiának ez az átformálódása nem lezáródás vagy apokaliptikus tónusba rejtőző elsötétedés, hanem olyan megnyílás és kiterjedés, amely a létezés mélyebb rétegeit és rejtett visszahúzódó aspektusait is feltárja. Elgondolkodhatunk, hogy milyen lehet az emberi létezés vagy egyáltalán az élet egy olyan korban, amely a mainál technológiailag sokkal komplexebb lesz. De mindeközben szembenézhetünk a megváltozott ökológiai viszonyok és a posztmodern által átszínezett és heterogenizált identitás-figurációk gazdagságával.
A Valós és mesterséges identitásokon szereplő képek gazdagítják, varázsosítják és kiterjesztik a létezést olyan portréfotókon keresztül, amelyek valójában túlmutatnak az emberi létezés keretein. Identitásaink, önképünk pedig a techoszféra érintése által felvérteződik az érzékenység, a meghittség technopoétikus szépségével.
szöveg: Horváth Márk
A kiállítás 2025. június 22-ig látható a Kiscelli Múzeumban (1037 Budapest, Kiscelli utca 108.), hétfő kivételével minden nap 10–18 óráig.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.