Kiállításom az idő fogalmának kiterjesztésére tesz kísérletet a személyesen megélt és rögzített idő megjelenítésével, a fotográfia médiumának segítségével. Hajnali futások évek óta egyazon pontról rögzített pillanatképei nem pusztán az időjárás és az évszakok váltakozását, de a szubjektív idő és az élet megállíthatatlanságának folyamatát ugyanúgy rögzítik, mint azoknak az utcán és könyvek lapjai között talált pénzeknek a fotótipológiája, amely több mint négy évtizedet, valamint a mögöttük és bennük rejlő történeteket jeleníti meg. Máskor két parallel felvételben egy teljes év képes belesűrűsödni, melynek keresetlen misztériumát aranyba kellett foglalni. És hogy mi az összefüggés a Ligur-tenger végtelennek ható horizontja és a Bükk-hegységben évmilliókkal ezelőtt kialakult kőszikla között, arra ugyancsak néhány fotográfiával szeretnék rávilágítani.
Filozófiai értelemben a time-lapse egyfajta időészlelési és megértési paradoxon, amely az idő szubjektív és objektív felfogása közötti feszültséget mutatja meg. Míg az arisztotelészi értelemben vett klasszikus időfelfogás folyamatos és folytonos változásként tekint az időre, addig a time-lapse szaggatott és kimetszett pillanatok sorozataként érzékelteti azt nem csak mozgóképen, de a kiállításban látható szekvenciák, sorozatok és képpárok esetében is. Jelen alkotói módszereimmel arra is szeretnék rávilágítani, hogy az időre nem feltétlenül egyenletesen folyó entitásként tekinthetünk. Ráadásul Kant szerint az idő nem önmagában létező valami, hanem az emberi megismerés egyik formája, s ezzel a gondolatmenettel éppen a kiállított munkáim okán vagyok hajlamos rokonszenvezni.
A time-lapse ugyanis saját praxisomban ugyanezt a konstrukciós jelleget hangsúlyozza, hiszen sorozatokba, szekvenciákba és képpárokba rendezett felvételeim összekapcsolásával olyan időérzetet kívánok kelteni, amely a valóságban, legalábbis ebben a formában nem létezik. Lényegét tekintve kérdésessé szeretném tenni az idő észlelésének az objektivitását. Hiszen az idő megélése nem pusztán a fizikai világhoz köthető, hanem az emberi tapasztalat szubjektív aspektusaihoz is. Time-lapse kiállításommal valójában megkérdőjelezem az idő egyenes vonalú, folyamatos áramlásáról alkotott hagyományos elképzeléseket, s ezt a fotográfia médiumával kívánom reprezentálni.
Kéri Gáspár
fotográfus
„A természet mindig edzett, de a Holdon képtelenség Johnny Casht hallgatni, és nézni, ahogy szárad a festék.”
(Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség)
A kiállítás 2025. június 6-ig tekinthető meg a B32 Trezorban (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.), hétköznapokon 10 és 18 óra között.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.