Budapest FotóFesztivál blogja

Jó estét kívánok, Hölgyeim és Uraim!
Fujii Mami vagyok, a Japán Alapítvány Budapesti Iroda igazgatója,  köszönöm szépen, hogy eljöttek ma este!

Szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, a Budapest FotóFesztivál igazgatójának, Mucsy Szilviának, valamint a fényképésznek, Kondor Krisztiánnak a lehetőségért, hogy bemutathatjuk ezt a Japánról szóló fotókiállítást ezen a csodálatos FotóFesztiválon. Amikor Japánról készült fotókra gondolunk, általában a cseresznyevirágzás, a Fuji hegy, szentélyek és templomok, régi és modern városok képei, vagy a hagyományos művészetek és helyi fesztiválokról készült képek jutnak eszünkbe. Kondor Krisztián úr azonban most egy kicsit más szemszögből közelíti meg Japánt, és egy lenyűgöző fotókiállítást mutat be nekünk, amelynek központi témája a „magány”.

Ez a világ, amelyet Kondor Krisztián úr megörökített a fotóin keresztül, az egyik legfőbb olyan jelenség, amely ma Japánt szimbolizálja. Az egyszemélyes háztartások száma Japánban évről évre nő, ami többek között a házasságkötési arány csökkenésének, a válási arány növekedésének, valamint a férfiak és nők hasonló átlag élettartamának köszönhető. Emellett, miközben Japán népessége csökken, az átlagos élettartam 2020-ban a nők esetében meghaladta a 87 évet, ami a legmagasabb a világon, a férfiak esetén pedig a 81 évet, ami a második legmagasabb a világon. Japán lakossága körülbelül 126 millió fő, és minden negyedik ember 65 év feletti. A világ fejlődő országai közül Japánban a legszembetűnőbb az alacsony születésszám és az elöregedő népesség jelensége. Ennek társadalomra gyakorolt hatása, valamint az ezzel kapcsolatos intézkedések – például az egészségügyi és társadalombiztosítási rendszerek fenntartása, a gazdaság volumenének csökkentése és a munkaerőhiány – komoly kihívást jelentenek. Különösen az egyedül élő idősek gondozásával és a magányosan elhunyt személyekkel kapcsolatban merülnek fel kérdések. És habár szükséges, még nem eléggé indokolt egy szociális rendszer kialakítása az ilyen helyzetek kezelésére.

Japán egy olyan társadalom, amely nagyra becsüli a csoportharmóniát, és nem kedveli, ha ezt a harmóniát megzavarják. A körülöttünk lévőkkel való együttműködés prioritás, ami elkerülhetetlenül egyfajta homogenitást eredményez.Általánosan elvárt, hogy mindig érzékeljük a helyzet hangulatát, és úgy cselekedjünk, hogy közben figyelembe vesszük, mit gondolnak a körülöttünk lévők. Azok, akik valamilyen oknál fogva eltérnek ettől a harmóniától, elszigetelődnek a társadalomtól. Az ilyen emberek száma egyre növekszik, és ez társadalmi problémává vált. Azokat tehát, akik képtelenek alkalmazkodni a társadalomhoz, és több mint hat hónapja alig hagyják el otthonukat, hikikomorinak nevezik, és egy 2018-as felmérés szerint Japánban körülbelül 1 millió ember élt ilyen állapotban.

Sokan az iskolai vagy munkahelyi kapcsolatok, a sikertelen vizsgák, a munkahelyi kudarc vagy egy felmondás miatt zárkóznak el, de sokan mentális betegségben is szenvednek.Ezek az emberek sok esetben a szülőkkel együtt élnek, akik gondoskodnak róluk, így ebben az értelemben nem magányosak, de szociálisan elszigeteltek.Igaz, hogy az emberi kapcsolatok korlátozódása által az elszigeteltség társadalmi problémává vált, de én személy szerint úgy gondolom, hogy ennek a „magánynak” van egy pozitív aspektusa is. Ez az a fajta magány, ami azzal jár, hogy van erőnk a saját lábunkra állni, és nem függünk másoktól. Egyre növekszik az egyedülállók és az elváltak aránya, és az emberek egyre később házasodnak, ami az alacsony születésszám és a népesség elöregedésének egyik oka, és ez kétségkívül összefügg azzal a ténnyel, hogy a nők beléptek a munkaerőpiacra és egyre önállóbbá válnak.

Korábban a nőknek kevés lehetőségük volt a munkavállalásra, és sok nő élete abból állt, hogy az iskolát követően férjhez mentek, majd gondoskodtak férjükről, gyermekeikről, valamint férjük szüleiről. Ma azonban a nők gazdasági hatalommal rendelkeznek, és képesek saját bérüket megkeresni anélkül, hogy a férfiakra támaszkodnának, így szabadon dönthetnek saját álmaik megvalósításáról és karrierjük előtérbe helyezéséről. Manapság már igen gyakori az egyszemélyes háztartás, és a társadalmi trend a magány pozitív kezelése felé mutat. Például különböző szolgáltatásokat hoztak létre azzal a céllal, hogy az emberek jól érezzék magukat egyedül, mint például szóló yakiniku éttermeket és szóló karaoke bárokat.

Kondor Krisztián úr fotóiban igazán lenyűgözőnek találom, hogy bár a képek témája a magány, a fotókon látható egyének szemében erős akaraterőt és ellenállóképességet is érzek. Olyan fiatalokat látok, akik letértek arról az útról, amelyet a társadalom szemében követniük kellene, és ezért magányosak, de ugyanakkor szabad emberként keresik önmagukat, ami egy olyan erő, amelyet a régi Japánban nehéz lett volna megtalálni. Ez csak az én benyomásom, de remélem, hogy mindannyian át tudják érezni Japán jelenlegi helyzetének azon aspektusait, amelyeket Kondor Krisztián úr megörökített számunkra.

Köszönjük szépen megtisztelő figyelmüket!