KIRÁLY Péter
A fotófesztiválnál sokszor hangsúlyozzuk, hogy a művészeti ágak között nincs értelme különbséget tenni, s ez ugyanúgy igazi a fotográfián belüli műfajok esetében: a művészet az művészet, és teljesen mindegy, hogy az egy tájképben, egy sportfotóban, egy portréban vagy egy aktfotóban nyilvánul meg.
Azonban ha a street fotó kerül szóba, képtelen vagyok titkolni elfogultságomat. Az utca végtelen lehetőségeket rejt, hiszen az élet jelenik meg rajta teljes kiszámíthatatlanságában, olyan jeleneteket produkálva, amelyek magát a fotóst is rendszeresen megdöbbentik. Az eredmény gyakran meglepő, szokatlan, tele humorral és misztikummal. S ha ez nem lenne elég, a végső kép azért lesz igazán egyedi, mert ezeket a váratlan eseményeket a fotográfus a saját szemén keresztül láttatja, vagyis az élet véletlenszerűségét a csak rá jellemző egyedi látásmódjával egészíti ki. Márpedig minden ember más, mást vesz észre a világból és máshogy is tálalja azt. A potenciál tehát óriási.
NEMÉNYI Márton
Van azonban egy teljesen más aspektus is, s ennek köszönhetően olyan kedves számomra a műfaj. A street fotó ugyanis igazi tanító. Aki sokat műveli, arra eszmél, hogy nem csak a körülötte lévő világot, saját magát is jobban megismeri.
Mert mi is történik azzal, aki az utcán fényképez? Nos, először is megtapasztalja a flow élményt. Egy relaxált, szinte meditatív állapotot, amely egyszerre szól a csendes szemlélődésről és az elképesztően fókuszált figyelemről, amelyet talán a vadászat ősi ösztönéhez lehet leginkább hasonlítani. Ez önmagában feltölt, épít, energizál.
SIÓRÉTI Gábor
Másodsorban, az emberek figyelésén keresztül árnyaltabb képet kap a világról. Rájön, hogy egyfelől milyen különbözőek vagyunk stílusra, foglalkozásra, külsőre vagy éppen habitusra, másfelől mennyire hasonló cipőben járunk mind: munkába sietünk, barátokkal iszogatunk, szerelmünkkel sétálgatunk, örülünk, bánkódunk, lelkesedünk és mérgelődünk. Egy idő után még jóstehetség is költözik a streetfotósba, ugyanis megtanulja kiszámítani az emberek várható reakcióját. Megérzi, mikor jön egy tüsszentés, mikor nyílik ki az esernyő, mikor ugrik fel a kutya vagy mikor hajol le valaki megkötni a cipőjét. Ez a megérzés sokat segít a fontos pillanatok elkapásához.
A harmadik, s talán legfontosabb része a tanulási folyamatnak az önreflexió. Aki sokat fényképez az utcán, elkezdi észrevenni, hogy mire irányul inkább a figyelme. Társadalmi problémákra, macskákra, nőkre, férfiakra, gyerekekre, idősekre, érdekes építészeti megoldásokra vagy fény-árnyék játékokra – teljesen mindegy. A lényeg, hogy megérti belső mozgatórugóit. Sokszor kerülhet olyan helyzetbe, amikor ki kell lépnie komfortzónájából, s ezáltal elkezdi felismerni és egyben feszegetni saját határait. Idegenekkel elegyedik szóba, olyan emberekkel, akikkel amúgy nem hozná össze a sors. Rengeteget lehet belőle tanulni.
GOMBAI Gellért
Egy rendkívül izgalmas kaland tehát a street fotózás, amely főleg a technológia fejlődésének (okostelefonok) és a közösségi média (Instagram és társai) térnyerésének köszönhetően abszolút reneszánszát éli. Az első, 20. század közepére tehető aranykorral ellentétben azonban ez alkalommal nem csak Európa és az Egyesült Államok, hanem az egész világ kiveszi a részét benne.
Hazánk, ha kicsit álmosan is, de biztosan elkezdett felzárkózni a folyamathoz. Régóta terveztem, hogy egy nyílt street fotós pályázat elindításával járuljak ehhez hozzá, ezért is volt számomra olyan nagy öröm, hogy idén a fotófesztivál és a Tavaszi Fesztivál közös projektjeként megvalósulhatott a Budapest Vízió kiállítás a Városháza téren, amelyet április 25-éig még ti is elcsíphettek. Bozzai Krisztinával és Gulyás Miklóssal válogattunk a beérkezett anyagok közül, amelyek között egyaránt voltak igazi legendáktól érkező képek (pl. Benkő Imre), és tehetséges fiatalok fotói is (elég csak az ISO100 vagy a BPSPC kollektíva remeklésére gondolni). Az eredményre nagyon büszke vagyok!
DRAGON Zoltán
Magyarország remek street fotós terep, s bár ez a pályázat idén csak Budapestre összpontosított, az egész haza felfedezésre vár, és reményeim szerint jövőre országos pályázattal jelentkezünk. Addig is bátorítok mindenkit, hogy kapjon gépet a nyakába, menjen ki az utcákra és fotózzon napkeltétől napnyugtáig.
A hatás nem marad el, ezt garantálom. Hajrá!
Kocsány Kornél
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.