Kovács Melinda filozofikus témát jár körbe fotókiállításának képeivel, amelynek központi fogalmai a véges, a végtelen és a létige, és amelyek mindenképpen gondolkodóba ejtenek; bár támpontként megkönnyítik, de széleskörű jelentésmezejüket tekintve meg is nehezítik az értelmezést.
A 13. századtól fogva két végtelent különböztetünk meg egymástól. Egyrészt a pozitív, isteni Végtelent, másrészt a matematikai nagyságok végtelenségét, amelyet negatív végtelennek neveznek. Szent Tamás és Szent Bonaventura annyiban tekintik tökéletesnek a Végtelent, amennyiben a tökéletességgel, (vagyis Istennel) kapcsolódik össze. Hat évszázaddal később e tökéletesség újra megjelenik a matematikában, a halmazelméletben[1]. A végtelen autonómmá és a végestől függetlenné válik: nem egyszerű tagadás, hanem egy pozitív tartalom birtoklása. Mindazonáltal – és ez lényeges – a végtelen elsőbbsége nem pusztán metafizikai, hanem olyan valami, ami az észleléssel is összefügg.”[2]
Kovács Melinda fotói láthatóan a Végtelennek ezzel a pozitív jelentésével, és a végesben, az anyagban megjeleníthető képi lehetőségeivel foglalkoznak. Az észlelés és az intuíció összefonódásából adódó kiindulása képek egymásra rétegződéséből hoz létre sajátos absztrakciós megfogalmazást úgy, hogy a konkrétat is megtartja. Ugyanakkor a valóságos, nem valóságos, látható és láthatatlan képiségének lehetőségeivel is foglalkozik. A Létige–sorozat áttűnéseinek képein tájba helyezett objektum jelenik meg, amely mintha ősi korok megalitjaira utalna, de valószerűsége megkérdőjeleződik. A kerek fehér korong a tájban az ostya szimbóluma, a szikla akár evangéliumi helyszínre is reflektálhat. A piramisforma archaikus korokra emlékeztet. Mindez azonban, ahogy a fotósorozat címe is mutatja, létezésünkhöz és a lét alapjaihoz vezet vissza bennünket, mintegy a verbális létige képivé, létképpé, létikonná változtatásának kísérlete.
A Kegyelem-fotóin fehér ruha – az első áldozás ruhája (valóságban is látható a kiállításon) – lebeg a tájban, liliom hullik lefelé, és ezek a Végtelen földi szimbólumainak felismerhető jelei számunkra; kapcsolódik a Végtelen – a vízszintes 8-as – szimbólummal jelzett konkrét képéhez, a Krisztus-attribútumok felmutatásaihoz, amelyre Végtelen-sorozat is utal, és amelyen az ostya, a kenyér, a hal, a kereszt, a töviskoszorú, az áldozat szimbólumai konkrétan is megjelennek. Így alkotnak egységes szimbolikájú kört, körbe rendeződő, tehát végtelenített tematikát a fotókiállítás képei. Az ovális forma, amely archaizáló képkivágásban jelenik meg, hagyományosan szintén a végtelen egyik alakváltozata.
Láthatóan Kovács Melinda fotóinak megalkotásához többféle látásmódbeli megközelítést és számos alkotóelemet használ, amelyek halmazokat hoznak létre, de olyan halmazokat, amely a különféle végteleneket felfedező Georg Cantor matematikus szavaival Sokaságot alkot, és amire Egységként gondolhatunk. Kovács Melinda művészi szabadságával élve az alkotóelemeket különféle módon használja, teszi-rakja össze, és bár különböző halmazokat alkot, de a Végtelen Egy-sége felé mutatóként rendezi el őket.
A fotócsoportok egyes képeinek formavilága, megjelenítése rendkívül változatos: a szelíd, lírai képalkotástól egészen a naturalisztikus valósághűségre, vagy azon is túlra törekvő fotókig terjed. Kovács Melinda nézőpontjai és látásmódjai ilyen módon szélső határokig juttatják el mindkét felfogást: a természeti tájon áttetsző formák visszafogott, utalásszerű lebegtetésnek meseszerűsége és a vér, a tövis, az ágak, a hal, a növények nyers megjelenítése közötti határokig, már-már határátlépésekig. Ezek a határátlépések, vagy határvonalon történő megjelenítések Kovács Melinda alkotói bátorságát, kísérletezési kedvét, merészségét jelzik, amely eddigi pályáját is jellemzik.
A kiállítás fotói élményeink mélyrétegeit kavarják fel, hiszen nemcsak elgondolkodtatnak a Végtelen (nemcsak) keresztény szimbólumainak jelenbeli és személyes jelentéséről, hanem, ha hagyjuk, egyéni individuális kérdéseket is feltesznek. A megfelelő kérdések felvetése pedig talán még fontosabb és messzebbre vívő, mint a problémák, kérdések megoldása. Kovács Melinda nemcsak a látásra, a vízióra, az elképzelésre vonatkozóan vet fel kérdéseket fotóival, hanem észlelésünk, érzelmeink és hitünk reflektálatlan területeire vonatkozóan is; mindezzel – úgy vélem – arra késztet, hogy ehhez kapcsolódóan legyenek nekünk is kérdéseink, problémafelvetéseink, még akkor is, ha egzakt válaszokat nem adhatunk rájuk, vagy egyáltalán nem lesznek válaszaink, mégis elgondolásuk, elképzelésük közben megnyithatjuk magunkat a Végtelenre.
Máthé Andrea
[1] Georg Cantor matematikai tevékenysége; in https://www.bbvaopenmind.com/en/science/mathematics/georg-cantor-the-man-who-discovered-different-infinities/ (2022.03.28.)
[2] Vető Miklós, Pavlovits Tamás in: http://real-d.mtak.hu/1125/8/Vet%C5%91%20Mikl%C3%B3s.pdf (23022.03.24.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.