Budapest FotóFesztivál blogja

Szajki Bálint:Gábriel Arkangyal

110 éve jelent meg Franz Kafka Az átváltozás című novellája. Albert Camus gondolatait idézve Kafka hősei „csendes lázadók”, olyan figurák, akik a létezés abszurditásával szemben nem forradalmi gesztusokkal, hanem belső, néma ellenállással lépnek fel. Ezt az attitűdöt testesíti meg novella főszereplője, Gregor Samsa is, akinek metamorfózisa és lassú eltűnése inspirációul szolgált a tárlat koncepciójához.

Hogy Gregor Samsa pontosan milyen lénnyé alakul át, valójában nem tudjuk. Kafka ugyanis az eredeti német szövegben nem írja le, mindössze annyit közöl, hogy Gregor egy „ungeheuren Ungeziefer”-ré változott. Ez a kifejezés etimológiailag olyan élőlényt jelöl, amely rituális áldozatra nem alkalmas. És ráadásul Kafka 1915-ben, a novella megjelenése előtt, még azt is megtiltotta a kiadónak, hogy ezt a „lényt”, ahogyan ő nevezi, ábrázolják, vagy akár csak távolról megmutassák. Bár a magyar fordításokban gyakran szerepel a „rovar”, „bogár” vagy éppen „féreg” kifejezés, ezek a fordítók értelmezését tükrözik. Kafka azonban tudatosan hagyta nyitva ezt a kérdést, hiszen számára nem a lény fizikai megformálása, hanem az átváltozás ténye és annak egzisztenciális következményei állnak az elbeszélés középpontjában.

Az ungeheuren Ungeziefer rejtélye ezen a tárlaton sem oldódik meg, ám az első teremben Vékás Magdolna ízeltlábúakról készült sorozata – cianotípiák és ambrotípiák formájában – segít elképzelni, hogyan is nézhetett ki Gregor Samsa ebben az ismeretlen alakban.

Ugyanebben a térben látható Kardos Sándor kísérleti Az átváltozás című kísérleti játékfilmje is, amely sajátos vizuális világával Gregor szemszögéből kínál új vizuális értelmezést a történethez. Tarr Annamária és Méhes Károly izgalmas térábrázolásai szintén megtekinthetők itt, bár műveik függetlenül készültek a filmtől, képi világuk mégis rokon hangulatot idéz. A novellában megjelenő zártságot, a szorongással teli belső tereket és az elszigeteltség képi metaforáit jelenítik meg.

Kardos Sándor:Átváltozás

A kiállítás második terme a testet és az emlékeket mutatja be, mint az identitás törékeny, mégis meghatározó hordozóit. Ezek azonban itt nem az önkifejezés eszközeiként jelennek meg, hanem inkább egy zárt rendszerbe szorított médiumként, olyan formaként, amely Kafka világának dehumanizált és elidegenített létélményeit idézi fel. Gálos László nedves kollódiumos technikával készült felvételei a test sérülékenységét és tehetetlenségét helyezik a korlátozottság kontextusába. Hasonló gondolatiság érhető tetten Sastinszky Dániel kísérleti rövidfilmjében is, ahol a metronóm monoton kattogása az idő nyomasztó jelenlétével terheli meg a teret.

Soltész Boglárka színes montázsai nemcsak az identitás abszurditását tematizálják, hanem az önmagára irányuló fenyegetettség szimbólumaivá is válnak. Műveiben a cselekvés állapota már-már az abszurd és az önfelszámoló létezés határára csúszik, hasonlóan ahhoz, ahogyan Gregor Samsa passzivitása révén fokozatosan leépíti önmagát.

Soltész Boglárka:Dilemma

A novellában Gregor kommunikációja az átváltozás következtében ellehetetlenül, ennek következtében fokozatosan válik láthatatlanná és jelentéktelenné, mígnem teljesen kiszorul a család mentális teréből. Ezt a kafkai tapasztalatot idézik meg azok az alkotások, amelyek a múlt halványuló jeleit és töredékes emlékeinek vizuális utórezgéseit jelenítik meg: Eifert János analógdiafilm képei, Peti Péter cianotípiája, Gálos László kemogramjai, valamint Varga Gábor Ákos sorozata, amely a forró aszfalton hagyott nyomokat dokumentálja, mindez az emlékezés tárgyi kereteinek eltűnését szimbolizálja.

A harmadik terem olyan kérdéseket vet fel, amelyek a civilizáció fokozatos leépülésére és az ember egyre mélyülő elszigetelődésére reflektálnak. Diósi Máté After All című fotósorozata egyfajta kollektív gyászmunka részeként tárja fel a társadalmi és kulturális szimbólumok kiüresedését, a korábbi értékrendszerek lassú felbomlását.

Diósi Máté:Afterall

Szajki Bálint és Mónus Márton munkáik közös falon kerülnek bemutatásra, töredezett gondolati ívet bejárva, mégis sűrű jelentéshálót alkotva. Bár az alkotások nem közös műként születtek, a kurátori koncepció vizuális és tematikus egységgé rendezte őket. Műveik a különböző nézőpontjaik ellenére, ugyanarra a kérdésre reflektálnak: az ember viszonyára önmagához, a közösséghez és a hatalmi struktúrákhoz. Ez a tér egy olyan rendszert mutat be, ahol az egyén már csak az önmagába vetett hitében talál kapaszkodót, miközben csendes, mégis végérvényes sodródással halad a semmi felé. E kafkai léthelyzet térbeli és képi megfelelőjeként értelmezhető Kerekes Gábor 1987-ben készült Készülődés című felvétele is, ahol a gondosan előkészített, vasalt ing nem a rend vagy jelenlét ígéretét, hanem az elmúlás nyomasztó közelségét hordozza.A fokozatos elidegenedés tapasztalatát érzékelteti a magyar tanyavilág eltűnésének képi dokumentációja is. A vidéki életforma széthullása a kafkai kiszolgáltatottság vizuális lenyomata. A tanya körüli földekből üzemszerű birtoktestek lettek, az emberekből pedig statiszták. Aki maradt, naponta fizet a szabadságért, csendben, elszigetelten, akárcsak Gregor Samsa. Eifert János és Stiller Ákos munkái a magyar tanyavilág eltűnésén keresztül jelenítik meg a szabadság csendes, magányos árát, azt az állapotot, amelyben az ember saját közegében válik láthatatlanná.

Stiller Ákos

A kiállítás bevezető terében többek között Kis Rita digitális montázsai, valamint Fehéri Ágnes és Mészáros László tusrajzai láthatók. Ezek a művek hangulati felvezetésként szolgálnak, előrevetítve a tárlat atmoszféráját. Sejtelmes képi világuk finoman hangolja rá a látogatót a kiállítás központi témáira.

Kiállítók: Diósi Máté, Fehéri Ágnes, Eifert János, Gálos László, Kerekes Gábor, Kis Rita, Méhes Károly, Mészáros László, Mónus Márton, Peti Péter, Sastinszky Dániel, Soltész Boglárka, Stiller Ákos, Szajki Bálint, Tarr Annamária, Varga Gábor Ákos, Vékás Magdolna. A kiállításon megtekinthető Kardos Sándor Átváltozás (2008) című kísérleti rövidfilmje.