Budapest FotóFesztivál blogja

Milyen jó, hogy van a Friss Hús. 2019 óta a Budapest Fotó Fesztivál minden évben meghirdeti a fiatal fotósoknak szóló nyílt pályázatát, de nem csak meghirdeti, hanem kiemelt programként is kezeli. Kiállítási lehetőséget nyújtva a feltörekvő alkotóknak, idén itt a K6 Galériában.

A pályázat nincs semmilyen tematikához, stílushoz, vagy irányzathoz kötve, inkább arra keresi kérdést, hogy mi foglalkoztatja most a legfiatalabb generációt. A kiállítás kurátorai szem előtt tartják, hogy a válogatási procedúra során olyan alkotókat találjanak, akik munkája eredetiséget képvisel, és elmozdulnak a megszokottabb látásmódok felöl az egyéni, saját kifejezés irányába.

A tematikai kötetlenség így egy látképet is ad arról, hogy vajon a fiatal fotográfusok mit tartanak fontosnak a világ és önmaguk megmutatásából, mely visszatérő gondolatok tudnak később egy-egy művészeti alkotássá összeállni. A pontos kurátori munkának köszönhetően a sokszínűség jegyében előhívott csoportos kiállítás mégis tud egységet alkotni, egyszerre felsorakoztatva és demokratikus instalativitással bemutatva GUTAY Bálint, HITRE Imola, ILLYÉS Bence, KISS Richárd, KONDOR Bence, SZABÓ Emma, TÓTH Hunor és VARGA Domonkos képeit.

Gutay Bálint How deep an iceberg is című sorozata a társadalmi átalakulás és a digitális forradalom fogalmi összeforrásából, egymás gerjesztéséből indul ki. Ahogy a nagyobb technológia felfedezések mindig is rendelkeztek társadalom formáló erővel, úgy hat ránk a digitalizáció is. Nem csak a fizikai és virtuális határvonalakat szűnnek meg, hanem a magánszférá és nyilvánosság közötti is elmosódik, egyszerre közvetítve a láthatóság és a sötét láthatatlanság kettősségét. Megvonva az egyént eddigi személyiségjegyeitől, hogy olyan újakkal ruházkodjon fel, melyek már nem az önazonosság skáláján mozognak. A fogyasztói társadalommal járó technikai fejlődés olyan szerepválalásokat görget az egyén elé, melyek megakadályozzak a kilepéstől, hiszen a technikai médium eszközeitől való megszabadulás, a virtuális énünk megtagadása egyben jelentene az aktuális társadalmunk jel- és felépítésrendszeréből való kivonulást is.

Varga Domonkos Káosz és Rend munkája szintén a kortárs technológiai társadalom lenyomatairól vizsgálódik. Azt a fajta dualitást kiemelve, ahol az iparosodott globális világ egyszerre támaszkodik és használja ki a természeti erőforrásokat. Az építés és pusztítás egyidejű jelenléte semmilyen összhangban sincs a természet habitusával, ahol a Föld kialakulásának bizonyos megismételhetetlen korszakai az ipari civilizáció, mint örök és adott forrásként kezeli.

A belső erő és a hit elvesztésének pillanatával foglalkozik Hitre Imola Bleeding Light című sorozata, ahol a társadalomtól és a természettől való leszakadást, és a töredékes egyén legmélyében megbúvó érzései kerülnek a felszínre. A fény, mint metafora lép előtérbe, reprezentálva a belső értékek maradványait, de a fotókon visszaköszönnek az emberi nyomok is. A fájdalom kézzelfoghatósága jelentkezik a fotó kémiai és fizikai sérülésein keresztül, miközben az instax képformátum nem csak a művész szemszögét közvetíti, de feltörő érzelmek pillanatnyiságának instant mivoltát is keretezi.

Illyés Bence Rusticus Melancolia sorozata a hősi múlt illúzióját a valóság rideg jelenével ütközteti. Az egykori idilli faluban készített dokufotó sorozat Drégelypalánkot, a ezerkétszáz főt számláló magyar falut veszi górcső alá, de valójában bármely folyamatosan csökkenő lakosságú kisfalu is lehetne. Hiszen, a képeket végignézve azok az univerzális társadalmi- és osztályproblémák, mint a munkahiány, a falu lakosságának elöregedése, a falu egykor közösségi felépítésnek felbomlása nem csak ezen a településen vannak jelen. A közösséget, védelmet, megörökölhető és használható hagyományt rejtő vár mára már csak egy elmúlt gondolat, és inkább saját állapotát szimbolizálva vetíti le önmaga folyamtát a falura. Így úgy tűnik, hogy az elbeszélt és valós jelen elmegy egymás mellett, a Drégely várát őrző helység másként van jelen a kulturális emlékezetében és realitásban, maga után hagyva a falu lakosságát is.

Ezekre az fajta elképzelésekbeli összeférhetetlenségre épít Tóth Hunor alkotása is, aki saját hovatartozásán keresztül keresi a falusi identitás kérdéseire és az otthon fogalmára a válaszokat. Szembe állítva a falusi életről való elképzelt és valós képet, a generációkon át leörökített tudás és hagyomány létjogosultságát is kritikus fényben láttatva. A Templom és a szakadék című sorozat a generációk elképzeléseit ütköztetve, de a legfiatalabb generációra fokuszálva fedi fel a valós vidék arcát, a széteső személyes és családi közösségeket, a hit és a bizonytalanság kettőségét.

Kondor Bence Afganisztánbal készült sorozata ugyanezen izoláltság terhét közvetíti.  A folyamatos harcok alatt álló államban készített felvételek arra keresik a választ, hogy vajon mi marad meg az emberi mindennapokból a reményből és a jövőképből a magára maradt, hagyott országban. Az elszigeteltségeben és melyszegénységben élő emberek reményvesztettség köszön vissza a Afgán vidéken készült filmszerűen megkomponált képeken. 

Szabó Emma Alfák című sorozata is az elszigeteltséggel, a jövő bizonytalanságával és a közösséggel mint megmaradó erővel foglalkozik. Egykori középiskoláját tíz évvel az érettségi után újra meglátogatta, hogy  szembesüljön azzal, hogy a gimnáziumba járó diákok nagytöbbsége saját kis közege adta meg a közösség által nyújtott stabilitást. Ahogy egyre szorosabbra fűződött a művész viszonya portréalanyaival, úgy tárultak fel újabb és újabb rétegei a gimnazista korabeli fiatalokat körülvevő anomáliák. Korképet közvetít a periférián élő fiatalokról, akik felé  a jövő egyszere közelít elkerülhetetlenséggel és a lehetőségek teljes hiányával.

A megfigyelés kerül előtérbe Kiss Richárd esetében. A Dioráma című sorozat, a vadászat vizuális leképezéseivel foglalkozik. A vadászatban használt vadkamerák, mely a vadak mozgását rögzítik és a múzeumi diorámák, ahol részleteiben megfigyelhető kimerevített mise-en-sceenként jelennek meg a preparált állatok valójában két szélső pórusát mutatják be a vadvilágnak. A múzeumi közegben készített vadkamerás felvételekkel Kiss összevonta mindkét fotográfiai minőség jegyeit. Ez által a részletgazdagság ütközik az specifikus információcélú esztétikával, ahogy diorámák időtlenségét elmossa a pillanatfelvételek zajossága és egy köztesszerűséget alkotva hívja fel a figyelmet a megfigyelés és a természet megismerésének emberi esetlenségeire.

 A nyolc különböző fiatal alkotó munkáiban megszólal egy egységes hang, egy jövőkép felé forduló fellépés, mely tükrözi a bizonytalan jelen és jövő kiszámíthatatlanságát, terhét és elkerülhetetlenségét. Az elszigeteltség egyre súlyosabban és stagnálóbban jelen lévő társadalomformáló erejét, az emberi határok folyamatos feszegetésének összegyeztethetetlenségét a mindennapokkal és a közösségek megtartásával.

És milyen jó, hogy van friss hús, így a most kiállított fotósok töretlen és szépítetlen valóságleképezésekkel és kérdőre vonásokkal láttathatják a világot, ahogy ők látják.

Meggyesházi Éda