DIÓSI Máté:Back to nature
Az ember természet nélkül csak kallódó, szélfutta ördögszekér, fut, pörög, tekereg a szélben, céltalanul sodródik, kapaszkodó nélkül. Az ember növények nélkül csak félszeg, kibillent, száraz kóró, ereiben nem áramlik életerő. Az ember fák nélkül csak magányos oszlop, szorongva néz fel az égre, beláthatatlan magasság szakad rá, és nincs, ami megvédje. Az ember virágok nélkül csak üresség, lelke kiszáradt folyómeder, halott kövek görögnek benne. Az ember állatok nélkül csak néma üvöltés, mardossa éhség, félelem.
BONCSÉR Orsolya: Cím nélkül
Vad, vad világ, amit magunk köré építünk, betonbiztos skatulya, aszfaltlabirintus, kockakőmenyország. Természetkonzerveket viszünk be élettelen tereinkbe, hamis illúziót teremtünk a legyalult természet rekonstruálására. A patakot betonmederbe tereljük, a csillagok fényét elhalványítjuk, a zsiráfot apró karámba zárjuk, az egzotikus állatokat játékszerként kitömjük, dzsungelt imitálunk a halszálka parketta és mennyezet közé.
MÉSZÁROS László: Sweet Home
De hiába áltatjuk magunkat, a környezeti krízis itt van velünk, megéljük vagy nem veszünk tudomást róla egyre megy. Sok ponton tetten érhető, a klímaváltozástól a fajok eltűnésén át, az élőhelyek elpusztításáig. Ami közös ezekben az átalakulásokban az, hogy fő okozója és egyben elszenvedője is az ember. Miközben tönkre tesszük a természeti világot, az visszahat ránk is. Az erdők helyén nagyvárosok állnak, a mezők, ligetek helyén műtrágyázott csontszáraz szántóföldek sorjáznak. A települések stresszes környezetként vesznek körül minket, hőségtől olvadó aszfaltrengeteg, szűk terek, tömeg, forgalom, szemét, lég-, zaj- és fényszennyezés, és hiába mondogatjuk, hogy beszív-kifúj, kinyit-becsuk, megfeszít-elenged, a szorongás velünk marad. Szervezetünk olyan terhelésnek van kitéve, hogy mi is a veszélyeztetett faj kategóriájába sodródtunk.
BALÁZS Zsolt: Patakvidék
A kiállítás fotói különböző nézőpontból, de erre az ütközőzónára mutatnak rá, a természet és a mesterséges környezet néma küzdelmére. De azt is megmutatják a fotók, hogy a természet, ha háborítatlanul hagyjuk milyen belső erőforrást jelenthet számunkra, vagy éppen azokat az azonosságokat emeli ki, miszerint mi is a természet alkotóelemei vagyunk. De tekinthetünk saját testrészeinkre távoli univerzumként is, melyek feltáratlan, különös tájként tűnnek fel. S ha léptéket és nézőpontot váltunk egy törékeny növény is lehet védőernyő fölöttünk. Mindegyik munka érzékenyen rezonál a táj és természet jelenlétére vagy fájó hiányára, mert mi is a körforgás részei vagyunk.
URBÁN Ádám: Taxiderm
Az ember a természet részeként szilárdan áll, ereiben életerő áramlik, szabad szemmel néz fel az égre, lelke könnyedén fut fel a végtelenig és változó mederben rajzolja meg saját partvonalát. A természet mi vagyunk, mi teremtjük meg a saját rengetegünket, eresszünk gyökeret, bontsunk lombkoronát, hajoljunk a széllel, kapaszkodjunk össze.
KOPIN Katalin
VARGA Balázs: Liminality 12
VAD VAD-VILÁG
Random – Kortárs Alkotók Fotóművészeti Csoport kiállítása
2023.04.05 – 25., Vizivárosi Galéria
BALÁZS Zsolt, BONCSÉR Orsolya, DIÓSI Máté, FÖLDES Bori, KOLOZSI Bea, KOMÁR Szabrina, MÉSZÁROS László, MUCSY Szilvia, SIORÉTI Gábor, SOMOGYVÁRI Kata, SZAMI Art, TELKES Tímea, URBÁN Ádám, VARGA Balázs, VINCZE-BÁBA Gabriella, PATAKI VUKOV Ágnes
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.