A tér mágikus hatása, megszerveződése, illúzióteremtése - Palotai János megnyitója Réthey-Prikkel Tamás egyéni kiállításán a FISE Galériában
Réthey-Prikkel Tamásnak 4 éve volt itt kiállítása, akkor a kortárs építészet európai hangversenytermeit bemutaó képeiből láttunk egy válogatást. Itthon a MÜPA jubileumi épületéről készített egyedülálló, a tér mágikus hatására fókuszáló képsorozatot; a külföldi helyszínek Hamburg és Wroclav voltak, mások mellett.
Az új épületeknél a születés folyamata, a tervezett konstrukció térbeli megtestesülése, míg az Operaház fotózásánál az épület újjászületésének folyamata jelentette az inspirációt. A képeken az épület kultikus és geometrikus formái jelennek meg, előbbiek a szobrokban, utóbbiak a tér körkörös, ovális alakzataiban, illetve a mélységekben és a magasságban. Az opera, mint műfaj multiszenzoralitásra, mozgásra, hangra és fényre épít, ezek az illúzióteremtés eszközei. Az Operaház szinpadterének mélysége és magassága teszi lehetővé a darabok kultikus tartalmának hiteles megjelenítését. Az Operaház épülete 1884-s megnyitásakor a kor illúzióteremtési lehetőségeinek a csúcsát jelentette. Tamás képsorozata az eszközök, helyek, a technikai háttér és az épület külsejének változását, megújulását mutatja be a rá jellemző alapossággal, koherens és egyedi módon. Látjuk, hogy működik a zenekari árok, milyen a színpadi gépészet, milyenek a próbatermek stb. Látjuk a felújítás folyamatát, eszközeit, az épület elegáns belső világának újrateremtését, az eredeti anyagokat, formákat, az újra ragyogó színeket-mindazt ami az épület erejét, esztétikáját adja. Bemutatja mitológiai utalásokat, a falakon megjelenő motívumokat. A rekonstrukció munkafolyamata néhány képi fricskával jelenik meg előttünk: a díszletfestők saját nyomot, emléket hagytak a pillanatnak, amikor a backstage visszabontott falára írták hogy „dolgoztam az Operaház festő műtermében 1993-2018-február 23-ig, más valaki egy „Elmentem Dombrádra„ felirattal vált az örökkévalóság részévé. Az idősík végét egy 2021 decemberi „Rendben” felirat jelentette. Mitológia - valóság - emlékezet visszatérő viszonyrendszer Réthey más munkáiban is.
A nemzetté válás folyamatában az ilyen kultikus épületeknek nagy szerep jutott a XIX. században is. A tervező-Ybl Miklós, a festő Lotz Károly-és az ott dolgozó mesteremberek a korszak legjobbjai voltak, így az épület az állandóság és a tartósság jelképe lett Budapest életében.
A felújítás nyomán ezekbe a részelemekbe, az idő múlásával együttjáró avulásba, majd a megújult, pompás végeredményébe láthatunk bele.
Historizmus és esztétikum, mítosz és valóság, művészi látásmód és patriótizmus-a külföldi operák mellett a hazai opera megteremtésének igénye, az egyén és a közösség épülettel kapcsolatos élményei mind ott vannak Réthey Tamás alkotókra, részletekre, az újrateremtés folyamatára és az elkészült NAGY MŰRE egyaránt figyelő képein. Az épületfotózásnál kiemelkedően fontos a látásmód:a történetiség és az esztétizálás. Az épület a sarokpont, ami egy adott történelmi korhoz és egy esztétikai minőséghez kapcsolódik, így válik mindkét szempontból időtlenné, kortalanná.
A MÜPA képanyag esetében a képminőség fontos eleme volt a köd. Az Operaház fotóin a pornak jutott hasonló szerep. Ez a megújulás pora, ami nem az emelkedett csend, hanem a zajos újjászületés velejárója, a mozgásé, a változásé. Nem valaminek a végét jelzi, hanem valami újnak a kezdetét.
Így lesz teljes a különböző épületeket bemutató fotósorozatok körforgása is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.