Budapest FotóFesztivál blogja

KORNISS Péter: Konfirmáló lányok járvány idején, 2021

Több tucat cikk, videó készült Korniss Péterrel a legutóbbi kiállítása kapcsán, ami a Várfok Galériában “Hosszú Úton” címmel tekinthető meg. Hogy ne azt kérdezzem, amit már sokan előttem, körbejártuk az ide vezető élményeket.

1958-ban a Budapesti Fényképész Szövetkezetnél kezdett el dolgozni. Mi vitte a fotózás irányába?
Valami szakmát kellett keressek, amiből meg tudok élni. A család is errefelé hatott. Beírattak rádiószerelőnek, ám borzasztóan nem érdekelt a dolog. Az emberek érdekeltek; irodalom, történelem voltak a kedvenc tárgyaim. Így elmentem a Fényképész Szövetkezet irodájába és mondtam, hogy szeretnék itt dolgozni. Nem volt fényképezőgépem korábban, soha nem fényképeztem. Az emberek jobban érdekeltek, mint a műszaki dolgok. Felvettek segédmunkásnak. Innen indult. 

Van-e kedvenc fotója a “Hosszú Úton” c. kiállításáról?
Nincs. Úgy kedvencem ahogy van: egészében. Ezek a képek együtt működnek jól. Volt egy gondolat, amit el akartam mondani és ehhez ezek a képek mind kellettek, hogy ezt kifejtsem, több részletében világossá tegyem.
Az egész kiállításnak az egysége itt a színes fotográfiában áll. Azt a folyamatot, amit az idő, az évszámok mutatnak, azt nem tudja bemutatni ez a kiállítás, hiszen itt a lehetőségek korlátozottak, mert a termek falai egy megadott méretben állnak rendelkezésemre és csak egy bizonyos mennyiséget tudok kiállítani. Ez a kiállítás azonos projekt azzal a könyvvel, ami most megjelent - amely könyv viszont lehetőséget ad arra, hogy az 1967-től 2022-ig tartó időszakot folyamatában és mélységében is megmutassam, hogy végig vezessem az embert ezen az úton. Ezért is kapta a könyv a “Hosszú Úton” címet.

Volt-e olyan pillanat az életében, amikor nehéz volt fotózni?
Hát sok. Bár attól függ, mit ért az alatt, hogy milyen okból volt nehéz.

Amikor egyszerűen nem jött a késztetés, hogy felvegye a gépet…
Volt, volt olyan szakasz, amikor úgy éreztem, hogy ezt én már megcsináltam sokszor, már nincs mondanivalóm. Hát, mondjuk az 1990-es évek közepén, amikor úgy éreztem, hogy most már nem akarok egy újabb lakodalmat fotózni, mert nem érdekel, nincs több mondanivalóm erről. Ezen a szakaszon túl kellett jutni és megtalálni, hogy mit akarok, és hogyan akarom elmondani. Ez nyilván ez változást jelentett.

És hogy jutott túl ezen a szakaszon?
Hogy rájöttem, van bennem más gondolat is, amit még mondani akarok. Csak akkor valahogy másképp kellett hozzáállni. 
KORNISS Péter: Koszorúslányok és fiúk a nagypapával, 2022

Mik azok a tulajdonságok, amik segítették Önt fotográfusként az elmúlt 6 évtized alatt?
Ezt másnak kell megmondani. Nyilván mindig volt, ami motivált, mozgatott, volt, amit el akartam mondani. Ami nekem fontos volt, amit a fotográfiával ki tudtam fejezni. 

Hogyan tudta megállapítani, hogy másokat is érdekel majd, ami Önt mozgatja?
Az ember nem abból indul ki, hogy másokat mi érdekel. Ez valami téves dolog. Az ember abból indul ki, hogy hisz abban, ami neki fontos. Az már régen rossz, ha én abból indulok ki, hogy mi az, ami tetszene az embereknek

Van-e tanulság, amit levont a munkásságára visszatekintve?
Magamnak nincs tanulság, mert úgy érzem, hogy amit gondoltam, azt végigvittem. Az nagyon fontos dolog, hogy nem elég, ha az embernek vannak tervei – azokat meg is kell valósítani. Olyan nincs, hogy majd a szerencse közbelép. Meg kell találni a partnereket, a lehetőségeket, mindent. De ez nem egy tanulság, hanem ez magának az útnak a természetes része, hogy végig kell csinálni minden részletet egészen az út végéig. Ha van tanulság mások számára, hogy azt kell csinálni, amit szeret az ember, amiben hisz. Mert abból lehet jó. Ha az ember másokra kacsingat, hogy kinek mi tetszik, akkor félő, hogy kisiklik a legjobb szándék is. Amit az ember szeret, s amiben hisz, azt csinálja jól.Tehát megint csak ott tartunk, hogy az az érdeklődés, ami az emberből magából ered, az motiválja és viszi előre. 

Csinált volna bármit másképp?
Nem, nem csinálnék. Volt lehetőségem, hogy mást is csináljak. Például amikor Amerikában felajánlották, hogy tanítsak egy évet egy ottani egyetemen. Ugyanígy külföldi fotóügynökségnek is volt ilyen hívása – de úgy éreztem, hogy a saját utamat kell járnom. Attól tartok, hogy a korom miatt, ez az utolsó könyvem, deremélem, azt bizonyítja, hogy a „hosszú utat” végigjártam. KORNISS Péter: Kapára támaszkodó asszony, 1974

Voltak kételyei a munkái elkészülte kapcsán?
Hát hogyne, mindig. Kételyek mindig vannak. Menet közben. Ez természetes. Az a baj, ha nincs. Mindig minden munkámat megbeszéltem egy pár emberrel. Nem kollégával feltétlenül, de olyannal, akiben bíztam. Az más kérdés, hogy mit fogadtam el és mit nem. De mindig igényem volt arra, hogy valakivel beszéljek a munkámról. Nem egy képről, hanem egy nagyobb egységről, ami nyilván valami bonyolultabbat akart elmondani. Ez nagyon fontos volt. Ebből a “Hosszú Úton” c. könyvből 87 változatot csináltam, mielőtt elkezdtük tervezni. 87 verzió, PowerPointban. Először lineárisan felépítettem és végigvittem a témát, kerestem a csomópontokat, és kerestem, hogyan változik a ritmus. Majd, amikor már a színes és fekete-fehér apró esszék összeálltak, akkor kibontottam a könyvforma miatt oldalpárokra. És 87. változat után kezdtük el Salát Zalánnal a tervezést. 

Milyen érzés volt kézbe fogni az első kész példányt?
Csodálatos, mert sikerült megvalósítani. Először is, megtaláltuk egymást egy nagyvonalú kiadóval, amelyik azt mondta, hogy akkor nosza. Ez egy rettenetesen drága könyv s a kiadó sokat kockáztat ezzel. Hajdú Áron, a csíkszeredai BookArt Kiadónak a tulajdonosa és a híres Kriterion Alapítvány elnöke is – ő felvállalta a könyvet. Ő választotta a nagyszerű budapesti grafikust, Salát Zalán Pétert. Akkor kezdődött a közös munka vele, majd a Pauker Nyomdában. Végig sok szeretetet és odafigyelést kapott ez a könyv. És most kézbe venni, hát igen, ez mámoros érzés.

                                                                                             Trunkó Edit

Korniss Péter Hosszú úton- Szék 1967-2022 című kiállítása 2023. május 13-ig megtekinthető a Várfok Galériában